címlap • felhasználói feltételek
A biológiai terápia a konvencionális szerek kiegészítője, többnyire akkor kerül alkalmazásra, ha azokkal nem nem sikerül kellő javulást elérni. A biológiai gyógyszerek hozzáadásával tovább fokozható a kezelés hatékonysága, több betegben érhető el javulás. A biológiai terápiás szerek is cserélhetők, amennyiben egyikkel nem sikerül elérni a terápiás célt, válthatnak egy másikra. Elsőként a TNFα gátlószereit fejlesztették ki, ezek közé tartozik az infliximab, az etanercept és az adalimumab. A TNFα egy gyulladást serkentő citokin, mely központi szerepet játszik a gyulladásos folyamatok szabályozásában, gyógyszeres blokkolása így képes csökkenteni a betegséggel járó krónikus gyulladásos folyamatokat. A TNFα gátlókat önmagukban alkalmazva a metotrexáthoz hasonló arányban érhető el javulás, azzal kombinálva őket azonban ez a szám jóval magasabb. A TNFα gátlók is rendelkeznek mellékhatásokkal, használatuk növeli az oppurtunista fertőzések esélyét (pl. tuberkulózis vagy Varicella-Zoster vírus reaktiváció), súlyosbíthatják az előrehaladott szívelégtelenségben szenvedő betegek állapotát, ezért nekik nem adhatók. Ezenkívül felmerült, hogy a TNFα gátlók alkalmazása növelheti egyes daganatos megbetegedések (pl. limfómák) előfordulási gyakoriságát, ezzel kapcsolatban azonban ellentmondásos az irodalom, a vizsgálatok többségében nem találtak nagyobb kockázatot az átlagnépességhez képest. Néha termelődhetnek a szervezetben a gyógyszer ellenes antitestek, melyek szintén okozhatnak mellékhatásokat, vagy csökkenthetik a terápia hatékonyságát. Ez a jelenség leginkább a fajidegen fehérjerészletet tartalmazó kiméra antitestekre (pl. infliximab) jellemző. Ugyancsak problémát jelent a biológiai terápiák magas költsége. A TNFα semlegesítésén kívül alkalmazzák még a szintén gyulladásos citokineknek számító IL-1 és IL-6 gátlószereit is, illetve a T-sejt aktivációt blokkoló abataceptet, valamint a B-sejteket elpusztító rituximabot is, bár utóbbit nem elsővonalbeli kezelésként. forrás: wikipedia